Frontmozi: Égi bárány (1970)

Október 11-én, első világháborús alkotásokat felvonultató Frontmozi-vetítéssorozatunk újabb állomásán a legendás magyar filmrendező, Jancsó Miklós Égi bárány című 1970-es filmjét láthatják a Kino Café Moziba látogató érdeklődők.

A film előtt Gelencsér Gábor filmesztétával Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója beszélgetett.

Békés Márton felvezetésében elmondta: ezúttal a megszokottól eltérően egy, az első világháború tágabb környezetéről szóló, művésziesebb jellegű filmet mutatnak be, méghozzá egy legendás magyar filmes rendezésében.

Gelencsér Gábor Jancsó Miklós személye kapcsán kijelentette: lehet nem szeretni, lehet a filmjeit modorosnak találni, ám az vitathatatlan, hogy ő a ’60-as évek európai modernizmusának formaalkotó művésze lett. Hangsúlyozta: ez azért fontos, mert ekkor – az 1956-ig jellemző szocialista realizmus után – a magyar újhullám párbeszédbe került az európai modernizmussal. A nemzetközi kritika nagyon nagyra becsülte a nevét ekkoriban, a világhírű magyarok sorában Puskás Ferenc labdarúgó után másodikként az övé következett – emelte ki a filmesztéta.

Békés Márton felvetette: egyes észrevételek szerint Jancsó korai filmjeit hármas szerkezetbe rendezte el, amelynek első két állomása a Szegénylegények és a Csillagosok, katonák voltak; ezt koronázza meg az Égi bárány, hiszen mindhárom film az erőszakról szól.

Gelencsér Gábor szerint Jancsót valóban foglalkoztatta az erőszak, sőt kimondottan érdekelte a hatalmon lévők eszköztára, és – igen következetesen – a jobb- valamint baloldali diktatúrák természete is. Ez jellemző az Égi bárányra, ahol a rendező a szegények oldalára állva a baloldali diktatúrák világának is tükröt mutat. A filmesztéta hozzátette: Jancsó politikailag kényes filmjeit a kommunista rezsim kultúrpolitikája mégsem tiltotta be, mert a rendező olyan kódrendszerrel, szimbólumokkal dolgozott, amelyek kevéssé voltak direktek, mint például Bacsó Péter „Tanújában”.

Békés Márton hangsúlyozta: a most vetített film egy forradalom-ellenforradalom egymást váltó véres időszakáról szóló történetet mutat meg, amely tele van fordulatokkal, valamint bibliai szimbólumokkal – és ahogy az a Jancsó-filmekben megszokott – meztelenséggel, amely azonban korántsem öncélú, sokkal inkább művészies jellegű.

Gelencsér Gábor arról is beszélt: az Égi bárányra jellemző, hogy a film körülbelül kétharmadától kezdve elengedi a parabolikus történetmondást. Ettől kezdve a képek, a látvány, a szimbólumok, a stilizált elemek nem racionális módon fogalmaznak meg egyre távlatosabb jelentéseket – ezzel olyan tanulságokra rámutatva, amire egy történelmi film nem minden esetben lehet képes.

Vissza