A magyar középkor története

Szvák Gyula (szerk.)

A kötet egy sorozat kronológiailag első darabja, melynek szerzői Kristó Gyula, Makk Ferenc, Almási Tibor, Bertényi Iván és Draskóczy István a magyar történelmet korszakos bontásban tárgyalják. Ezen belül a középkor különösen érdekes, hiszen a kollektív nemzeti emlékezet - nem utolsó sorban a romantikus-mitizáló történetírásnak köszönhetően - mindmáig heroikus aranykorként tartja számon, ugyanakkor olyan időszak, amely egyértelműen kudarcba fulladt, hiszen szimbolikus záróakkordja a Mohácsi csatamezőn elszenvedett vereség.

A kudarcot persze sikersorozat előzte meg, méghozzá olyan sikerek, amelyeknek a modern Magyarország is örököse és kedvezményezettje. A törzsi alapon szerveződő, vándorló-kalandozó nomád társadalmat felváltotta egy jól szervezett, keresztény, feudális állam, amely eredményesen harcolt a szomszédos birodalmak hódító kísérletei ellen, s ugyan óriási késéssel, de politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben egyaránt beilleszkedett Európába. Így a korszak végén Mátyás vagy a tragikus sorsú II. Lajos reneszánsz udvara nemcsak utánozza a korszak nyugati uralkodóinak szellemi-művészeti környezetét, de önálló, független értékek létrehozására is képes. Az Olvasó igényes kivitelben, illusztrációk és térképek segítségével a honfoglalást megelőző évszázadtól a 16. század végéig tanulmányozhatja a küzdelmes felzárkózás egyes állomásait.

Pannonica Kiadó,  Budapest, 2005.
392 oldal
8540 Ft
ISBN: 9637319034

A kötet a Habsburg Történeti Intézet támogatásával jelent meg.

 

További könyveink