Tanulj otthon – II. Miksa

II. Miksa császár, magyar király (I. Miksa néven), I. Ferdinánd császár és magyar király és Jagelló Anna cseh és magyar királylány fia. Született Bécsben 1527. július 31-én, és Regensburgban hunyt el 1576. október 12-én. Teste a prágai Szent Vitus-székesegyházban nyugszik.

Jelmondata: Providebit Deua (Isten megoltalmaz).

Hans Muelich portréja V. Albert bajor hercegről

„II. Miksa egyedülálló jelenség volt a XVI. századi Habsburgok között – még évszázadokkal halála után sem alakult ki egységes vélemény a „rejtélyes császár” felekezeti hovatartozásáról, aki formálisan soha nem szakadt el a régi egyháztól, de halálos ágyán megtagadta a szentségek vételét.

A szelíd, életvidám herceg kiváló képzést kapott – szeretetreméltósága jó modorral, műveltséggel, jó beszédkészséggel és művészi hajlammal párosult. Egész életén át tartó barátság fűzte több német fejedelemhez, többek között V. Albert bajor és Kristóf württembergi herceghez.

Atyjának, I. Ferdinánd királynak azonban már korán aggodalmat okozott azzal, hogy a prolutheránus eszmékkel rokonszenvezett. Kettejük viszonya tükrözte az ausztriai felekezetek történetének alakulását.

Miksa felesége, Mária infánsnő és három gyermekük, Anna főhercegnő, Rudolf és Ernő főherceg körében Giuseppe Arcimboldo festményén

„Ellenintézkedésként” Miksát 1548-ban összeházasították mélyen hívő katolikus unokatestvérével, Máriával, V. Károly lányával, és akarata ellenére Spanyolországba küldték. Már ott csalódott a vele szemben tanúsított bánásmódban. V. Károly terve, hogy megegyezzen a Habsburgok német és spanyol ágának alternatív utódlásában, elsősorban Miksa ellenállásába ütközött, akit várhatóan a legnagyobb veszteség ért volna. Atya és fiú halogatással hiúsították meg a tervet. A kudarcot végérvényesen megpecsételte az, hogy V. Károly 1552-ben vereséget szenvedett a fellázadt fejedelmektől. II. Miksa azt remélte, hogy hozományul apósától, V. Károlytól nagyobb területi ajándékot kap, de ez nem így történt.

A főherceg spanyolellenes magatartásához 1551-től a protestantizmus iránt érzett újraéledő vonzalma is társult, amelyet elsősorban Sebastian Pfauser udvari prédikátor befolyása erősített. Miksa átlépte a kompromisszumos katolicizmus határait, amelyet császári atyja képviselt. Az idősödő Ferdinánd megpróbálta megakadályozni Miksa fenyegető átpártolását – ehhez társultak a pápa és a spanyol rokonok súlyos fenyegetései. Csak tovább élezte a helyzetet, hogy az atya erősebben vonzódott második fiához, Ferdinándhoz.

A körülbelül tizenhét éves Miksa portréja William Scrots festményén

1560-ban Miksa kénytelen volt engedni a nyomásnak, miután hiába keresett támaszt a vezető német protestánsoknál. A kikényszerített hitvallás a régi egyház mellett, amelyet többé már nem hagyott el, mégis növekvő elutasítást váltott ki benne a dogmatikus megállapításokkal szemben, és egyúttal fokozta Miksa képmutatásra, „disszimulálásra” való hajlamát is.

Ez már 1562-ben, királlyá választása előtt is megmutatkozott: I. Ferdinándot egyre cselekvésképtelenebbé tette fokozódó szklerotikus betegsége, aminek következtében Miksa került a politikai történések középpontjába. Miközben a katolikus fejedelmeket megnyugtatta vallási elkötelezettsége felől, reményeket ébresztett a protestánsok körében.

Miután 1564-ben hatalomra lépett, az új császár ugyan atyja politikáját folytatta, tekintettel immár arra a lehetőségre, hogy hamarosan a spanyol trónt is örökölheti (Don Carlos válsága már kirajzolódott). Másrészt Miksa kifelé mutatott felekezeti visszafogottságának mélyebb birodalompolitikai értelme volt. Sikerült elnyernie a birodalom protestáns fejedelmeinek bizalmát. Ezzel ő lett az 1555-ös vallásbéke tulajdonképpeni császára, azé a felekezeti fegyverszüneté, amely I. Ferdinánd jelentős hozzájárulásával lecsitította a reformáció vallásharcait.

Az augsburgi vallásbéke nyomtatott szövegének címlapja, 1555

A császár először atyja kompromisszumos katolicizmusához csatlakozott. 1564-ben az örökség felosztásakor Magyarország és Csehország mellett megkapta a németalföldi tartományokat is, míg Innsbruck és Grác saját régenst kapott öccsei, Ferdinánd és Károly személyében. Miksa az örökös tartományokban a terjedő protestantizmussal találta magát szemben, amely a rendeken belül elsősorban a nemességre támaszkodott. A török elleni háborúk pénzínsége hathatós fegyvert adott a kezükbe; a birodalmi protestánsokkal szemben tanúsított magatartása újabb indítékul szolgált II. Miksának, hogy az ország belsejében is engedményeket tegyen vallási téren. Bár 1566-ban még visszautasította az alsó-ausztriai rendek messzemenő követeléseit, de 1568-ban letért atyja politikai irányvonaláról, és a nemesség számára megengedte az ágostai (augsburgi) hitvallás követelését. Az engedményekkel 1571. január 14-én a szabad vallásgyakorlás biztosításával ment el a legmesszebbre – ugyanakkor a császár államegyházi szellemben bizonyos ellenőrzést akart nyerni az evangélikus egyház fölött is. Elfogadtak egy szertartáskönyvet, amely rögzítette az ágostai hitvallást. Az engedmények természetesen csak a nemességre vonatkoztak. Másrészt Miksa szkeptikusan viszonyult a csehországi evangélikus felekezet megalapításához, amelyet még mindig a huszita hagyományok határoztak meg, még akkor is, ha 1568-ban vallásszabadságot biztosított a cseh nemességnek. Míg Ferdinánd tiroli főherceg szigorúan ragaszkodott a régi egyházhoz, addig Károly belső-ausztriai főherceg nem tudta kivonni magát a bécsi bátyja környezetében végbemenő fejlemények hatása alól.

Az örökös tartományokban viszont már a császár megfeneklett birodalmi valláspolitikája jegyében jött létre a rendi egyház. Az augsburgi vallásbéke szellemében II. Miksa megpróbálta biztosítani a lutheránusságot a feljövő kálvinizmussal szemben (egy reformok útján elérhető felekezeti konvergencia reményében annak megtartására törekedett, ami az evangélikus és a katolikus dogmákban közös). Meghiúsult azonban az a kísérlet, hogy az 1566-os augsburgi birodalmi gyűlésen a reformált pfalzi választófejedelemséget kitaszítsák a vallásbékéből – Miksa meggondolásai a reformáció gyors terjedése következtében túlhaladottá váltak, és nem találtak támogatóra sem a katolikusok, sem a lutheránusok körében. A császár ezután defenzív valláspolitikát folytatott. Kénytelen volt megelégedni az 1555-ös rendelkezések biztosításával. 1570-ben megtiltotta a németeknek, hogy külföldön teljesítsenek katonai szolgálatot.

Miksa ettől kezdve azért küzdött, hogy megakadályozza a nyugat-európai vallási konfliktusok átterjedését a birodalomra, ugyanakkor ragaszkodott a Casa de Austria (az Ausztriai-ház) egységéhez. Bár elutasította a Németalföldön 1568 óta követett kemény spanyol politikát, mégis elkerülte a szakítást unokafivérével, II. Fülöppel, aki erősen bizalmatlan volt Miksával szemben, noha 1570-ben az ő lányát, Annát vette feleségül. A császár hol a dinasztikus, hol a birodalmi érdekeket tartotta szem előtt, ami időnként határozatlanságot szült. A vallásival együtt a területi rendet is védelmezte, és visszautasította Wilhelm von Grumbach rebellislovagot, aki 1560 körül többször is megpróbálta ügyének megnyerni. Másrészről birodalmi legitimitási meggondolásból Miksa megtagadta jóváhagyását minden olyan kísérlet esetén, amelynek az volt a célja, hogy az északnémet püspökségeket a reformációhoz csatlakoztassa.

Johann Peter Krafft: Zrínyi kirohanása Szigetvárból

A császár 1566-tól, majd 1574-től újra a törökkel állt háborúban, amelyben a jelentős hadtudós és szervező, Lazarus von Schwendi vezette a császári sereget. Zrínyi Miklós hősi helytállása 1566-ban Szigetvár védelménél hiábavaló volt – határozatlanság akadályozta a nagy számban toborzott csapatok sikeres bevetését. 1572-ben maga Miksa is megpályázta a lengyel királyi koronát, miután sikertelenül próbálkoztak fia, Ernő jelölésével, de az 1575-ös kettős választás után egyre erősebb lett ott az ellenzéke. Miksának nem volt rá többé lehetősége, hogy katonai erővel próbálja döntésre vinni a dolgot.

A császár hosszú ideje szívbeteg volt, és érezte, hogy nem él már sokáig. Ezért vitte keresztül – részben a „disszimulálás” segítségével –, hogy 1575-ben katolicizmusában rendíthetetlen fiát, II. Rudolfot válasszák meg. 1576-ban halt meg a regensburgi birodalmi gyűlés alatt. Az idős Miksát ugyan tartózkodás jellemezte az egyre nagyobb léptekkel terjedő reformációval szemben, de egyensúlyra törekvő magatartásával döntően hozzájárult a vallásbéke biztosításához és ezáltal a birodalom tartós nyugalmához. Az örökös tartományokban erős pozíciót hagyott a karok és rendek számára.”

Forrás: Habsburg lexikon. Szerkesztette Brigitte Hamann. Új Géniusz Kiadó, Budapest 1990. 344-356. pp. II. Miksa szócikk szerzője: Dr. Volker Press egyetemi tanár, Tübingen.

Fotók: wikipedia.org