Tanulj otthon - A vesztfáliai béke

A vesztfáliai béke (1648)

A harmincéves háborút lezáró béketárgyalásokat formálisan 1645 áprilisában nyitották meg. A császár és szövetségesei Svédországgal és szövetségeseivel Osnabrückben, Franciaországgal és szövetségeseivel Münsterben kötöttek békét. 1648. október 24-én írták alá a végső szerződést. Az osnabrücki béke 17 cikkelyből (224 §-ból), a münsteri béke 120 §-ból áll. Legfontosabb döntések: 1. Tovább csökkent a császár hatalma a birodalmi rendekkel szemben. 2. A vallásügy rendezéséhez normaévül 1624 szolgált. Az augsburgi vallásbéke hatálya kiterjedt a reformátusokra is. 3. Franciaország és Svédország területeket kapott a birodalomból, illetve a birodalomban (amelyből de jure ekkor vált ki Svájc is).

A vesztfáliai béke – a münsteri békeszerződés ratifikációja 1648. május 15-én Gerard ter Borch festményén

Az osnabrücki békeszerződésből

(…)

IV. cikkely

5. §. A pfalzi házra vonatkozólag a császár a birodalommal együtt az általános megbékélés kedvéért beleegyezik abba, hogy a jelen megállapodás értelmében létrejöjjön egy nyolcadik választófejedelemség, amelyet ezután Károly Lajos rajnai palotagróf, örökösei és leszármazottai a teljes rudolfi ágon az Aranybullába foglalt örökösödési rend szerint élveznek ezentúl.[1]

V. cikkely

2. §. Az egyházi ügyekben – és azokban a kérdésekben, amelyek ezek révén a politikai viszonyokban megváltoztak – a rendezés határnapja 1624. január 1-je legyen. Történjék meg tehát teljesen és tökéletesen mindkét valláson álló, valamennyi választófejedelem, fejedelem és rend visszahelyezése [a határnap eredeti állapotába] a birodalom szabad nemességével, a városi közösségekkel és falvakkal egyetemben. Minden efféle ügyben időközben hozott, kihirdetett és intézményesített állásfoglalás, határozat, megállapodás, szerződés vagy kötelezettségvállalás, vagy más dolog és azok végrehajtása a nevezett évnek és napnak megfelelő állapotába történő visszahelyezésével kerüljön eltörlésre. (…)

9. §. Azokban a kérdésekben, amelyek közvetlenül vagy közvetve a vallással vannak összefüggésben, a szavazattöbbséget semmiképpen se vegyék figyelembe. (…)

34. §. Helyesnek látszott továbbá, hogy azok iránt az ágostai hitvallásúak iránt, akik katolikusoknak vannak alávetve, éppúgy, mint azok iránt, akik az ágostai hitvallásúaknak vannak alávetve, és akik 1624-ben vallásukat az év egyetlen időszakában sem gyakorolhatták közösen vagy egyénenként, valamint azok iránt, akik a béke kihirdetése után ezen elkövetkező időszakban tartományuraiktól eltérő vallást vallanak és követnek, mindezek iránt türelmet tanúsítsanak, és szabad lelkiismerettel biztosítsanak számukra lehetőséget, hogy egyénileg, üldöztetés és zaklatás nélkül gyakorolhassák otthon a vallásukat, a közelben pedig, ahol csak és akárhányszor csak akarnak, közösen gyakorolhassák vallásukat, s ne akadályozzák őket abban, hogy gyermekeiket vallásuknak megfelelő távolabbi iskolákba [küldhessék], vagy otthon magántanárokra bízhassák nevelésüket, de olyan módon, hogy a lakosok, vazallusok és alattvalók a továbbiakban köteles tisztelettel és alázattal teljesítsék kötelességeiket, s ne szolgáltassanak ürügyet semmiféle zavarkeltésre.[2]

VI. cikkely

A császár őfelsége azokra a panaszokra, amelyeket a jelen kongresszushoz küldött teljhatalmú követek Basel városának és egész Svájcnak a nevében az ő személyes jelenlétében intéztek néhány olyan eljárás és határozat kapcsán, amelyeket a Birodalmi Kamara foganatosított az említett várossal és a svájciak más egyesült kantonjaival, valamint azok polgáraival és alattvalóival szemben, a birodalmi rendek véleményét kikérve, személyes döntést hozva, az elmúlt év május havának 14. napján kinyilvánította, hogy a fent említett Basel városa és a svájciak többi kantonja úgymond a teljes szabadság birtokában vannak, és a birodalomtól elkülönülnek, s semmiféleképpen sincsenek a nevezett birodalom törvényszékeinek és bíróságainak alávetve. Helyesnek látszott ezért, hogy ezt az általános békeszerződésbe belefoglalják, s hogy biztos és bizonyos maradjon, az efféle eljárásokat s az ezek alkalmával hozott határozatokat jónak tűnt érvénytelennek nyilvánítani. (…)

VIII. cikkely

4. §. A birodalmi városokat úgy a rendes, mind a rendkívüli birodalmi gyűléseken éppúgy megilleti a döntési szavazat (votum decisivum), mint a birodalom más rendjeit, s ezeknek a városoknak érvényesek és érintetlenek a regálék, az adók, az éves bevételek, a szabadságjogok, az adóösszeírás és adóbehajtás tekintetében birtokolt kiváltságai és az ettől függő dolgok, és más, a császártól és a birodalomtól törvényesen elnyert jogok, mindenféle joghatósággal együtt, a városfalakon belül és a város környező birtokain. Mindazok a dolgok, amelyekre erőszakkal, bebörtönzéssel, útakadályokkal és más, önbíráskodó ügyek révén tettek szert, eltörlésre kerültek, semmissé tétettek és a jövőre nézve tiltás alá estek, akár a jelenlegi háború folyamán keletkeztek és a tekintélyelv alapján megmaradtak, akár ez ideig mindenféle törvényes felhatalmazás és végrehajtási jogkör nélkül kerültek alkalmazásra. A továbbiakban minden dicséretre méltó szokást és a Római Szent Birodalom alkotmányos törvényeit vallásos tisztelettel tartsák meg, megszüntetve minden olyan zűrzavart, amely a háborús idők jogtalanságait idézi. (…)

X. cikkely

1. §. Mivel őfelsége, Svédország királynője kárpótlást kíván ama helyek visszajuttatása fejében, amelyek e háború folyamán a birtokába kerültek, és hogy a birodalom közbékéjének helyreállítása érdekében méltányos módon gondoskodás történjék, a császár őfelsége a választófejedelmek, fejedelmek és birodalmi rendek, de különösen az érdekeltek egyetértésével, a jelen megállapodás erejével a következő birtokokat örökös és közvetlen birodalmi hűbérként az említett felséges királynőnek, jövendő utódainak és örököseinek s a Svéd Királyságnak átengedi.[3]

Amszterdam polgárai ünneplik a münsteri békét. Bartholomeus van der Helst festménye.

A münsteri békeszerződésből

(…)

69. §. Azért, hogy a császár és a legkeresztényibb király között a nevezett béke és barátság egyre inkább megszilárdulhasson, és hogy az általános biztonságról még inkább gondoskodhassunk, a birodalom választófejedelmeinek, fejedelmeinek és rendjeinek egyetértéséből, tanácsából és akaratából a béke érdekében megegyezésre jutottunk.

70. §. Először: A legfőbb uralom, a szuverenitás joga és minden más jog a metzi, touli és verduni püspökségek területén, és az ugyanezen nevű városokat érintően, ahogy ez ideig a Római Birodalmat illette, a jövőben a francia koronát illeti, s azok örökké és visszavonhatatlanul hozzá tartoznak, a trieri érsekségre vonatkozólag azonban megtartva a főegyházmegyei jogot. (…)

72. §. Másodszor: A császár és a birodalom átengedik és átruházzák a legkeresztényibb királyra és a királyságban örököseire az egyenes ági uralom, a fennhatóság jogát és minden mást, ami őt és a Római Szent Birodalmat ez ideig Pignerolt illetően megillette és megillethette.

73. §. Harmadszor: A császár mind a saját, mind a felséges Ausztriai Ház, mind pedig a birodalom nevében minden jogról, tulajdonjogról, uralomról, birtoklásról és joghatóságról, amelyek eddig őt, a birodalmat és az Ausztriai Házat Breisach városában, Alsó- és Felső-Elzász tartománygrófságokban, a Sundgauban, az Elzászban levő tíz birodalmi városban, tudniillik Hagenau, Kolmar, Schletstadt, Weissenberg, Landau, Oberienheim, Rossheim, a Sanct Gregorthal-i Münster, Kaiserberg, Türkheim és az említett városokhoz tartozó falvakban megillette, lemond. Mindezt egyenként és összességében a legkeresztényibb királyra, a Francia Királyságra ruházza át oly módon, hogy az említett Breisach város Hochstadt, Niederimsingen, Harten és Achkarren falvakkal együtt, amelyek Breisach város közönsége birtokában vannak, egész területével és környékével, a régi kiterjedésének megfelelően a jövőben a francia koronához fog tartozni, azon kiváltságok és szabadságjogok sérelme nélkül, amelyeket az említett város egykor az Ausztriai Háztól elnyert.

74. §. Továbbá az említett mindkét elzászi tartománygrófság, a Sundgau, valamint a mondott tíz város és helység feletti joghatóság, továbbá az összes hűbéresek, lakosok, alattvalók, emberek, városok, várak, kastélyok, uradalmak, erődök, erdők, erdőségek, arany-, ezüst- és más bányák, folyók, patakok, legelők és minden jog, a regálék és járulékos szolgáltatások kivétel nélkül minden joghatósággal és fennhatósággal és legfőbb uralommal mostantól fogva örökké a legkeresztényibb királyt és a francia koronát illetik és oda betagozódnak anélkül, hogy a császárok, a birodalom és az Ausztriai Ház bármiféle ellenvetést emelne. Oly módon történjék mindez, hogy az Ausztriai Ház egyetlen uralkodója vagy főhercege sem rendelkezhet, s nem gyakorolhat jogot vagy hatalmat az említett területeken, akár a Rajnán innen, akár a Rajnán túl legyenek azok. (…)

85. §. A legkeresztényibb király az Ausztriai Háznak és különösen Ferdinánd Károly[4] főhercegnek, a néhai Lipót főherceg elsőszülött fiának visszaadja a négy erdei várost, Rheinfeldent, Seckingent, Laufenburgot és Waldhutot, valamennyi területével, majorságával, falujával, malmával, erdejével, erdőségével, vazallusaival, alattvalóival és mindennel, ami a Rajnán innen és túl hozzá tartozik, továbbá Hauenstein grófságot, a Fekete-erdőt, egész Alsó- és Felső-Breisgaut, és valamennyi, ezen a területen fekvő várost, amelyek ősi jogaiknál fogva az Ausztriai Házhoz tartoznak, vagyis Neuburgot, Freiburgot, Endingent, Kenzingent, Waldkirchet, Villingent, Breulingent valamennyi monostorával, apátságával, prelatúrájával, prépostságával, lovagrendi javadalmával, összes báróságával, várával, erődítményével, grófjaival, báróival, nemeseivel, vazallusaival, embereivel, alattvalóival, folyóival, patakjaival, erdőségeivel, erdeivel és minden regáléjával, jogával, joghatóságával, hűbéri és kegyúri jogával, és minden egyébbel, együttesen és egyenként, amelyek mindezen vonatkozásban a területhez és az Ausztriai Ház örökségéhez tartoznak.

Továbbá [visszaadja] egész Ortenaut, Offenburg, Gengenbach és Zell am Hammersbach birodalmi városokkal együtt, amennyiben az ortenaui elöljárósághoz tartoznak, méghozzá oly módon, hogy ezentúl soha, semmikor Franciaország egyetlen királya se érvényesíthesse és terjeszthesse ki jogát vagy hatalmát ezeken az említett, Rajnán innen és túl fekvő területeken, ugyanakkor az ausztriai uralkodók se tegyenek szert a nevezett helyreállítás révén semmiféle újabb jogosítványra.

Legyen minden tekintetben szabad a kereskedelmi forgalom és a közlekedés a Rajna két partjának és a kétoldalt fekvő tartományoknak a lakosai között: legyen szabad mindenekelőtt a rajnai hajózás, egyik félnek se legyen megengedve, hogy az áthaladó, le- és fölfelé igyekvő hajókat útjukban bármiféle ürüggyel akadályozzák, feltartóztassák, lefoglalják vagy zaklassák, kivételt képez az olyan szokásos vizsgálat, amely a rakomány átvizsgálására és megszemlélésére irányul. Tilos továbbá új és ismeretlen adófajtákkal, hídvám, átkelési vám, vámilleték vagy más efféle adónemekkel sújtani a Rajna-vidéket, elégedjék meg mindkét oldal azokkal a rendes adókkal és adományokkal, amelyekkel a háború előtt az Ausztriai Ház kormányzata alatt rendelkezett. (…)

Európa a vesztfáliai béke után

Forrás: Manuel diplomatique. Recueil des traités de paix européens les plus importants, des actes de congrès et autres documents relatifs a la politique internationale depuis le traité de Westphalie jusqu’a ces derniers temps I. Par F. – G. Ghillany, Noerdlingue-Paris-Bruxelles, 1856. – In: Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Szerkesztette: Poór János. Budapest, Osiris, 2000. 67-71. pp. – Fordította: Hiller István

Fotó: wikipedia.org

[1] 1623-ban Pfalzot megfosztották választófejedelmi méltóságától, és azt Bajorország kapta. A béke Pfalz számára új, nyolcadik választófejedelemséget alkotott.

[2] A V/30. §. szerint egyébként a választófejedelmek, fejedelmek és rendek eldönthetik, hogy engedélyezik-e más vallású alattvalóik vallásgyakorlatát, az alattvalóknak pedig joguk van kivándorolni. A fenti 34. §. minimum a vallás otthoni gyakorlásának jogát biztosítja azoknak, akik 1624-ben vallásuknak sem nyilvános, sem magángyakorlatának jogával nem rendelkeztek.

[3] Svédország megkapta Elő/Nyugat-Pomerániát, Rügen szigetét, Wismart, Stettint, a Verdeni Püspökséget, a Brémai Érsekséget stb. Németországi birtokai révén a svéd uralkodó helyet kapott a birodalmi gyűlés fejedelmi kollégiumában.

[4] 1564-től a Habsburg-birtokokat I. Ferdinánd császár (1556-1564) fiai külön kormányozták. Alsó- és Felső-Ausztria, Magyarország és Csehország Miksáé lett (császár: 1564-1576), Belső-Ausztriát (Stájerország, Karintia, Krajna) és Görzöt Károly (1540-1590), Tirolt és Elő-Ausztriát Ferdinánd (1529-1595) kapta. A birtokokat Stájer (II.) Ferdinánd (császár: 1619-1637), Károly fia egyesítette, kivéve Tirolt és Elő-Ausztriát, amelyet öccse, Lipót (1586-1632) és annak fia, Ferdinánd Károly (1628-1662) irányított.