Tanulj otthon! - Ferenc József

I. Ferenc József Ausztria császára, Magyarország királya, Ferenc Károly főherceg és Zsófia bajor hercegnő legidősebb fia. Bécsben született 1830. augusztus 18-án, meghalt Bécsben 1916. november 21-én. Teste Bécsben, a kapucinusok kriptájában nyugszik.

Jelmondata: Viribus unitis (Egyesült erővel).

Ferenc József Osztrák császár és Magyar király 1905 k. (Wikimedia/Berzsi110)

„Már nagyapja és egyben keresztapja, I. (II.) Ferenc császár is a jövendő császárt látta unokájában. Ezt számtalan, többnyire a népnek szánt ábrázoláson is megörökítették, mintha csak arra törekedtek volna, hogy elfeledtessék a gyengeelméjű és beteges Ferdinánd császár uralkodását (1835-48). A politikailag rendkívül aktív Zsófia főhercegnő minden erejével azon igyekezett, hogy legidősebb fiát uralkodóvá nevelje, elsősorban vallásosságra, kötelességtudatra és szorgalomra, de arra is, hogy tudatában legyen uralkodói méltóságának, amely Istenen kívül semmilyen hatalomnak sem tartozik számadással. Szellemi mentora, Rauscher, a későbbi bécsi bíboros érsek jelentős szerepet játszott Ferenc József világképének kialakításában, mely egész életében az egyház és a katonaság kettős pillérén nyugodott, s melyből a tudomány és a művészet iránti érdeklődés kimaradt. Kiválasztottságának tudata már fiatalkorában elszigetelte Ferenc Józsefet az emberektől, sőt még három öccsétől is.

Zsófia főhercegnő fiával, Ferenc Józseffel Joseph Karl Stieler festményén

Ferdinánd leköszönése (és Ferenc Károly trónöröklési jogáról való lemondása) után a tizennyolc éves Ferenc József 1848. december 2-án lépett trónra Olmützben, ahová a császári család a forradalom elől menekült. Ez az uralkodóváltás nem jelentett meghátrálást a forradalom elől, hanem – Ferdinánd engedékenységével ellentétben – éppen hogy a monarchikus elvek megerősítését és a reakció korszakának kezdetét. A magyarok megtagadták az új király elismerését, és nyílt lázadásban törtek ki, melyet csak Oroszország jelentős katonai segítségével sikerült leverni. A magyar forradalmárok és a magyar miniszterelnök, Batthyány gróf kivégzése elmérgesítette a kapcsolatot Bécs és Pest között. Itáliában Radetzky tábornagy verte le a felkeléseket.

Az 1851. évi »szilveszteri pátenssel« miniszterelnöke, Schwarzenberg (és az 1851-ben száműzetésből visszatért Metternich herceg) tanácsára az uralkodó visszatért az abszolutizmushoz, de még azt az 1849-es oktrojált alkotmányt is visszavonta, melyet ő maga bocsátott ki. A kremsieri országgyűlést feloszlatták, a vezető szerepet játszó demokratákat pedig börtönbe vetették. E szigorú intézkedések következtében a fiatal császár és anyja, aki továbbra is jelentős politikai hatalommal bírt, rendkívül népszerűtlenné vált. Erről tanúskodik az a veszedelmes merénylet is, amikor 1853-ban a magyar Libényi János késsel támadt a császárra.

Libényi János merényletkísérlete - J. J. Reiner, 1853

Schwarzenberg halála után, 1852-ben a politikában tapasztalatlan császár egymaga vette át a kormányzást, aminek szerencsétlen következményeként Ausztria a krími háborúban (1853-56) politikailag teljesen elszigetelődött. Az 1855-ös konkordátum fontos jogokat biztosított az egyháznak az iskolaügy és a házassági bíráskodás területén, ami támadás volt a szabadgondolkodás ellen. Az ellenőrzést szerteágazó rendőri hálózat biztosította, melyhez szigorú közigazgatás kapcsolódott. Másrészt a rátermett pénzügyminiszter, Bruck, gazdasági reformokat vezetett be, az oktatásügyi miniszternek, Thun-Hohensteinnek pedig sikerült megreformálni az iskolarendszert, a felsőoktatási szintet is beleértve. Új korszakot jelzett az is, hogy Ferenc József parancsára lebontották a bécsi városfalat, és megépítették a körutat, a Ringet.

Sisi menyasszonyként Franz Hanfstaengl színezett litográfiáján 1853-ban

1854-ben Ferenc József feleségül vette elsőfokú unokatestvérét, Erzsébetet, a tizenhat éves bajor hercegnőt. Ferenc József részéről ez szerelmi házasság volt, amely azonban a híresen szép és különc »angyali« Sziszi egyre növekvő öntudata miatt később igen bonyolult kapcsolattá alakult. Házasságukból négy gyermek született: Zsófia (1855-57); Gizella, szül. 1856; Rudolf trónörökös, szül. 1858 és az 1868-ban Magyarországon született Mária Valéria. 1859-ben a franciákkal szövetséges Szardínia elleni háború kirobbanásának is elsősorban Ferenc József határtalan uralkodói önbizalma volt az oka (hadüzenet Szardíniának). A háború, melyet Ferenc József időnként személyesen főparancsnokként is vezetett, Magentánál és Solferinónál megsemmisítő vereséggel ért véget, és Lombardia elvesztését vonta maga után. Ezek az események a császár katonai és politikai alkalmatlanságát bizonyították, és szükségessé tették a neoabszolutizmus bizonyos mértékű enyhítését (1860: októberi diploma, 1861: februári pátens).

Ferenc József arra irányuló kísérletei, hogy Habsburg vezetéssel kifejezetten német politikát folytasson (»német fejedelem vagyok«, 1863, a frankfurti fejedelmi gyűlés összehívása), Bismarck és a szintén vezető szerepre törekedő poroszok miatt meghiúsultak. A poroszok elleni háború 1866-ban Königgrätznél Ausztria megszégyenítő vereségével végződött, s ezzel szertefoszlott minden remény, mely egy osztrák vezetés alatt álló »Nagy Németország« megteremtésére irányult. Ugyanezen háború következtében 1871-ben megteremtődött a »kisnémet« (porosz) megoldás lehetősége a Német Császárságban. Ausztriának ki kellett válnia Németországból, ami végzetes következményekkel járt az ott élő osztrákokra nézve.

A königgrätzi ütközet. Georg Bleibtreu festménye

Ők egyre inkább Berlin felé orientálódta, s ez Ferenc Józsefnek egyáltalán nem volt ínyére. Bár az olasz hadszíntéren 1866-ban Lissa és Custozza mellett sikerült kivívni győzelmet, ennek azonban semmilyen következménye sem lett, mert Ferenc József már a háború előtt lemondott Velencéről, amely így az új olasz királyság részévé vált.

Ezek a vereségek olyan sokkoló hatást idéztek elő, hogy szükségessé vált az állam átalakítása: a belügyekben további liberalizálásra került sor (1867, Alaptörvény), és lehetővé vált a magyarokkal a kiegyezés. Ennek érdekében – a magyarok iránti szeretetéből – Erzsébet császárné is latba vetette befolyását. Ez az átrendeződés gyakorlatilag a birodalom kettészakadását jelentette, »dualizmust«. Az osztrák császárság cs. és kir. állammá vált (Osztrák-Magyar Monarchia), melynek két fővárosa volt, Bécs és Budapest, és két önálló parlamentje. Közös és független minisztériumok bonyolult rendszere alakult ki, többnyire egészen eltérő belpolitikával, de közös külpolitikával, és közös volt a hadsereg is. A nagy »kibékülést« a királyi pár megkoronázása pecsételte meg 1867-ben Budán.

Eduard von Engerth: Koronázás (1872)
Szépművészeti Múzeum: Ltsz.: 92.6.B., olaj, vászon, 430 x 355 cm; Kiállítási hely: Gödöllői Királyi Kastély

Az állam alapja egészen 1918-ig ez a »kiegyezés« volt, melyet főleg a cseh tartományok rendkívül igazságtalannak tartottak (elsősorban azért, mert a beígért cseh királlyá koronázás elmaradt, és mert a magyarok olyan kiváltságokat kaptak, amelyeket a csehektől megtagadtak). Ferenc József egész életében eleget tett az alkotmányból eredő kötelezettségeinek; ettől kezdve alkotmányos uralkodóként kormányzott, és tartózkodott minden olyan kísérlettől, amely a dualizmust a birodalom további »föderalizációja« irányába változtatta volna meg.

A liberális kormányok korszakában (1867-79) lehetővé vált a konkordátum felmondása, haladó szellemű népiskolai és sajtótörvények, valamint egy új választási törvény megalkotása, de nem sikerült megoldani a cseh problémát. Külpolitikai vonatkozásban 1879-ben kettős szövetséget kötöttek a Német Birodalommal (ez 1882-ben Itália csatlakozásával hármas szövetséggé bővült, majd 1883-ban Románia is társult titkos szövetségesként). A császár azon törekvését, hogy uralmát kiterjessze a Balkán-félszigetre (1878, Bosznia és Hercegovina okkupációja), a liberálisok nem támogatták (1879, au Auersperg-kormány bukása).

A császár részéről több személyes támogatásra talált a következő kormány, melyet fiatalkori barátja, Taaffe gróf alakított meg (1879-1893), aki a szlávok és a klerikálisok »vasgyűrűjének« segítségével konzervatívan kormányzott, ugyanakkor keresztülvitte a »munkásvédelmi törvényt«, és 1882-ben a választási törvény reformjával, a cenzus leszállításával (»ötguldenes urak«) sok parasztnak és kispolgárnak is biztosította a választójogot (ez elősegítette új tömegpártok, a Keresztényszociális és a Szociáldemokrata Párt előretörését).

Ferenc József portréja

Az utolsó húsz békeévben nem volt több stabil kormány. A súlyos nemzetiségi összecsapásokban a császár személye szimbolikus szerepet kapott, ő volt az összetartó kapocs, s Ferenc József ennek köszönhette, hogy öregkorában oly népszerű volt. Politikailag hibás döntéseiből okulva, családi tragédiák által megviselve (fivérét, Miksát 1867-ben Mexikóban agyonlőtték, egyetlen fia, Rudolf 1889-ben öngyilkos lett, 1898-ban feleségét, Erzsébetet meggyilkolták), Ferenc József egyre inkább e szerep mögé bújt, mígnem végül a korona és így a birodalom jelképévé és az igazságosság letéteményesévé vált. A szociáldemokraták például nagy tisztelettel mondtak neki 1907-ben köszönetet azért, hogy latba vetette befolyását az általános választójogért (»cs. és kir. szociáldemokrácia«).

Az agg császár továbbra is arra törekedett, hogy németországi és itáliai vereségeiért a Balkánon kárpótolja magát. Bosznia és Hercegovina bekebelezése 1908-ban uralkodásának hatvanéves jubileumára a nagyhatalmi gondolkodás megnyilvánulása volt, és Európát egy nagy háború felé sodorta. A trónörökös, Ferenc Ferdinánd hiába kísérelte meg meggyőzni egyre merevebben gondolkodó nagybátyját, hiába javasolta az állam föderációvá alakítását. Ferenc József szilárdan ragaszkodott a dualizmushoz, mintha attól tartott volna, hogy a belső harcoktól megrendült birodalom az első reformkísérletnél szétesik. A kortársak közül sokan voltak azon a véleményen, hogy az országot már csak az agg császár tartja össze, és hogy az ő halála a birodalom halálát is jelenti majd.

Frigyes főherceg gratulál a k.u.k.hadsereg nevében Ferenc József 85. születésnapjához – Hans Temple festménye

A nyolcvannégy éves Ferenc József szívesen ünnepeltette magát a »béke császáraként«. Mégis ő volt az, aki 1914 júliusában, a trónörökös pár meggyilkolása után vészterhes ultimátumot intézett Szerbiához, majd aláírta a hadüzenetet is. Így vezette birodalmát és Európát az első világháborúba, amely majd tízmillió ember életébe került, és amelynek következtében a birodalom, a monarchia és a régi Európa is összeomlott. Ferenc József fiatal, tapasztalatlan utódjának, másodfokú unokaöccsének, Károlynak nem volt meg ahhoz a hatalma, hogy ezt az összeomlást megakadályozza.

Ferenc József uralkodásának hatvannyolc éve alatt a monarchia minden alapvető területén változások mentek végbe. Az olyan nagy horderejű fejlődés, mint pl. a bécsi »fin de siecle« művészetének és tudományának felvirágzása iránt azonban az uralkodó egyáltalán nem mutatott érdeklődést, ő magát birodalma első katonájának és hivatalnokának tekintette.

(Habsburg lexikon. Szerkesztette Brigitte Hamann. Új Géniusz Kiadó, Budapest 1990. 122-126. pp. I. Ferenc József szócikk szerzője: Dr. Brigitte Hamann, Bécs.)